Generációk együttélése
Kedves Olvasó!
Három év telt el az utolsó írásom óta, persze ha nem számoljuk a 2024 elején megjelent könyvemet, amit annak idején egyfajta lezárásnak gondoltam. De már azóta is eltelt két év és hiányzik az írás, hiányoznak a kommentek. Ráadásul rámtalált egy olyan új fontos téma, ami közelről érint és amiről a véleményem több lényeges vonatkozásában eltér, annak elismert és általam is nagyra tartott magyar szakértőjétől.
2020-ban és 2023-ban jelent meg Steigervald Krisztián két nagysikerű könyve a generációk harcáról. Egy hétvége alatt elolvastam mind a kettőt, rendkívüli módon tetszett, aztán eltelt egy-két év és újra olvasva egyre nőtt a hiányérzetem. Tavaly megjelent a harmadik folytatás, de a kiváló pszichológus az én fontosnak tartott politikai és gazdasági szempontjaimmal továbbra sem foglalkozik. Az lehet, hogy a nyugati ember lelki alkatát a II. világháborút követően már elsősorban a különböző elektronikus hírközlő és szórakoztató kütyük rendezik eltérő tulajdonságú generációkba. De nekünk a háborút követően még volt egy rákosi korszakunk, egy 56-os forradalmunk, kemény és puha diktatúránk és rendszerváltásunk is. Ezekben az időszakokban egészen más életszínvonalon éltünk, mások voltak az információhoz jutás, a tanulás, az utazás vagy az önmegvalósítás, az önálló vállalkozás feltételei.
Miközben pedig a politikai viszonyok szinte folyamatos javulásával gazdasági és információs értelemben is egyre szabadabbá váltunk, egyre inkább sétálunk be a modern világ munkamegosztási csapdájába. A világháború előtt született férfiak az „építők” többsége még fel tudta építeni a lebombázott házát, a nők többsége pedig még haszonállatokat tartott, de ha nem, hát akkor élve kellett, hogy megvegye a csirkét a piacon, maga vágta el a nyakát, kopasztotta meg, belezte ki és bontotta fel. Az 1946 és 1966 között született férfiak, a „boomerek” a 90-es évekig még el tudták indítani az autójukat, ha lerobbant valahol, a nőknek pedig varrógépük volt otthon és használták is.
Az 1995 után született „Z” és „Alfa” generáció többsége viszont már ásni, kapálni, és borsót vetni sem tud. Steigervaldnak persze igaza van abban, hogy a modern világ kütyüi és a rajtuk keresztül elérhető különböző hálók és tartalmak rendkívüli módon befolyásolják az életünket, de a politikai, gazdasági és munkamegosztási viszonyok gyors változását is figyelembe kellene venni. A végeredménnyel tehát nagyban egyetértek, de érdemes lehet az odavezető okokat, a gazdasági folyamatokat, illetve a speciális magyar viszonyokat jobban szétszálazni.
Az pedig, hogy a generációk együttélése mennyire „harcos”, - Steigervald generációk harcáról ír - valószínűleg a félig üres, vagy tele pohár dilemmájához hasonlít, tehát szemlélet kérdése. Én a saját élményeim alapján inkább arra hajlok, hogy a különböző generációk jól ki is egészíthetik egymást. A könyvekben olvasható ellentétek jelentős része pedig nemcsak a generációs jegyekből, hanem a szülő-gyerek viszony különböző kiinduló lelki pozíciójából is levezethető. Eltérő nézőpontom oka lehet, hogy Steigervald még „csak” szülő, én pedig már nagyszülő is vagyok. Azt hiszem nekünk nagyszülőknek közös kedves élményünk, amikor látjuk lázadó gyermekeinket szülőként átkerülni a barikád másik oldalára.
Kedves Régi és esetleg Új Olvasóm!
Egy hosszú szellemi utazás kezdő eleménél tartasz. Szeretném a jövőben életünk, munkánk legkülönbözőbb területeit górcső alá venni a generációs együttműködés szempontjából. Ha egy bortermelő közgazdász látásmódja érdekes lehet számodra tarts velem!
2026. május Varga Péter
P.S. „Csak még egy utóirat, amiben közlöm, hogy” (Cseh T.) a jövőben tegeződni szeretnék Veletek. Mint tudjuk a magyar nyelv 3500 évesre becsült történetében a magázódás mintegy 350 éve honos és véleményem szerint már csak néhány évtizede lehet hátra. Én magam szeretek magázódni, különösen hölgyekkel. Legközelebbi női munkatársaimmal is csak néhány hónapja a 70. születésnapom alkalmával tegeződtem össze. Régóta hátrálok személyes kapcsolataimban a tegeződés irányába. Az én generációm az első amelyik tegezi a szüleit, de még magázta az anyósát, apósát. Legalábbis addig, amíg a gyerekeink elég nagyok lettek ahhoz, hogy kinevessenek minket, hogy mi miért magázódunk a nagyiékkal. Hátrálásom végső határát ott húztam meg, hogy csak azzal tegeződöm, akivel bizalmas, személyes viszonyban vagyok. De pont arra vágyok, hogy olvasóimmal elérjem ezt a szintet, ami a kommentek révén ráadásul még kétirányúvá is válhat. Kérem ezért, hogy akinek van, az tegye félre ellenérzéseit! Sziasztok!
